Vargáné dr. Gálicz Yvette, a KDRIÜ projektkoordinátora

Vargáné dr. Gálicz Yvette

projektkoordinátor

Vargáné dr. Gálicz Yvette 2023 óta dolgozik a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél, ahol elsősorban digitalizációs és innovációs projektek előkészítésével, koordinációjával és megvalósításával foglalkozik.
 
Több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkezik hazai és európai uniós pályázatok készítésében, valamint fejlesztési projektek menedzselésében. Korábbi munkája során aktívan részt vett a térség infrastrukturális, kulturális és turisztikai fejlesztéseinek megvalósításában. Szakmai érdeklődése elsősorban a terület- és turizmusfejlesztéshez, a digitalizációhoz, az innovációhoz, valamint a környezeti és éghajlatvédelmi szempontok fejlesztésekbe történő beépítéséhez kapcsolódik.
 
Idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdász, majd nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakos okleveles közgazdász képesítést szerzett, emellett klímareferens-képzést is végzett. Doktori fokozatát 2024-ben, a regionális tudományok területén szerezte, kutatásában a turisztikai fejlesztések térségi szerepét vizsgálta. Munkája során arra törekszik, hogy a kutatási eredmények, a fejlesztéspolitikai szempontok és a gyakorlati projektmegvalósítás egymást erősítve járuljanak hozzá a régió fejlődéséhez.

Kapcsolódó projektek

DigitalTech EDIH 2.0

Térítésmentes képzések, szakértői tanácsadás és digitális megoldások vállalkozások és közszféra-szervezetek fejlődéséhez.