projektkoordinátor
Paulusz Patrik 2023 óta dolgozik a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél projektkoordinátorként. Munkája elsősorban kulturális és örökségvédelmi témájú hazai és nemzetközi projektek előkészítéséhez, koordinációjához és megvalósításához kapcsolódik. Részt vesz a projekttevékenységek szervezésében, a partnerekkel történő együttműködésben, valamint a szakmai és adminisztratív feladatok összehangolásában.
Kereskedelem és marketing szakon végzett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, tanulmányait pedig webdesigner-képesítés megszerzésével egészítette ki. Már egyetemi évei alatt gyakorlati tapasztalatot szerzett piackutatási és üzleti projektekben, egyik hallgatói projektje pedig különdíjban részesült. Szakmai gyakorlatát a Hilti Hungária Kft.-nél végezte marketinggyakornokként.
Munkájában a gazdasági, marketing- és digitális területen megszerzett ismereteit a kulturális örökség megőrzését, korszerű bemutatását és hasznosítását támogató fejlesztésekben kamatoztatja. Arra törekszik, hogy a nemzetközi együttműködések eredményei hozzájáruljanak a kulturális értékek láthatóbbá tételéhez, a helyi identitás erősítéséhez és az örökségi helyszínek fenntartható fejlesztéséhez.